|
|
2010-01-15
Decemberben elvarázsoltuk a belgrádi közönséget a Narancsbőr című előadásunkkal. A színészeket vastapssal ünnepelték, aminek az lett az örvendetes következménye, hogy január 16-án ismét Belgrádba utazunk, ezúttal a Rocky Horror Show című musicallel.
Januárban még egyszer útra kelünk, Békéscsabán mutatjuk meg Üvegcipőnket.
Itthon az év első hónapjában a közönség kedvenceit játszuk: a Portugált, a Narancsbőrt, és a két legújabb előadásunkat, az Üvegcipőt és a Zsákutcát.
Ebben a hónapban is arra törekszünk, hogy jó házigazdák legyünk: januárban a budapesti Hólyagcirkusz Társulatot látjuk vendégül a Pinokkió című, felnőtteknek szóló előadásukkal.
És a végén, de nem utolsó sorban, januárban ünnepeljük a születésnapunkat! Január 27-e ünnep számunkra is, és a közönségünk számára is, hiszen roppant élvezetes szokott lenni az immáron hagyománnyá lett előadástemetés… A színháztörténet kulisszái mögé száműzzük a Még egyszer hátulról című előadásunkat.
|