|

2013-06-15
 Az idei évadunkat az Óz, a nagy varázsló temetésével zártuk. Szokatlan szereposztásban láthatta a közönség: Totó igazi kutya volt - Luna igazán jól feltalálta magát a színpadon :) -, néha két Dorothy énekelt, a Kapuőrző Kulcsárnak viszont egész előadás alatt nem sikerült elénekelnie a dalát, furcsa figurák furcsa jelmezekben jöttek-mentek, és a színfalak mögött dolgozókat is láthatta a közönség, akik munkájukkal úgyszintén hozzájárulnak az előadás sikerességéhez - Csilla, az ügyelő, Hajni és Viki a takarítónők, a színpadmunkások (Mihály, Mišo, Dávid, Radovan), a kellékesek (János, Miki), a világosítók (Robi, Endre), a hangosító (Tibor)… Mindenki “szerepet kapott” Puskás Zoltán rendezőtől, aki az előadás temetését is rendezte.
Hétfőn nemcsak az előadástól búcsúztunk, hanem az évadot is elbúcsúztattuk egyben, barátokkal, kollégákkal, közönséggel. Mindezt megörökítette Srđan Doroški.
A Dnevnik így ír az évadzárónkról:
dnevnik.rs/kultura/is%C2%ADpra%C2%ADcen-ca%C2%ADrob%C2%ADnjak-iz-oza
2013-06-13
 A 2012/2013-as évadunkat június 17-én zárjuk, az Óz a nagy varázsló című zenés előadásunkkal.
Ez alkalomból egy kicsit más lesz, egy kicsit vicces(ebb), egy kicsit szokatlan, egy kicsit meglepetés…
A Puskás Zoltán által rendezett Óz, a nagy varázsló című musical egy mese a barátságról, a hitről, a kitartásról, a csodák létezéséről. A koreográfus a magyarországi Bóbis László sztepptáncos, a zeneszerzők az argentin Andres Mariano Ortega, és a vajdasági Erős Ervin, a kosztümtervező pedig Ledenyák Andrea volt.
Szeretettel várunk mindenkit 16-án (vasárnap) a “hagyományos” előadásra, és 17-én (hétfőn) a kicsit másmilyenre.
Jegyek ára: 400 dinár, diák- és nyugdíjas jegy 300 dinár, csoportos jegy 200 dinár.
2013-05-24
Opera ultima. Vagyis Végopera.
Nem víg-. Vagyis nem teljes egészében.
Kokan Mladenović legújabb újvidéki rendezése egyszerre komikus zenei mű és világvége-oratórium.
Könnyes-könnyed szórakoztatás és gyászos kor-kórkép.
Hófehér papírvígjáték és éjszín társadalomfricska.
A kisember kacaja és a gillotine-penge nyöszörgése a köszörűn.
Üdén ügyetlen táncos-komikum és a megalázottak mikrofontologatása.
Opera ultima. Vagyis Végopera.
Nem víg-. Mi sem vagyunk azok.
2013-05-23
A Mester és Margarita
Vajon az Isten valóban annyira jó és okos, és vajon a Gonosz annyira rossz? Lehetséges, hogy a válasz a racionális és irracionális, valós és valótlan, rossz és jó, szatíra és tragédia örök körforgásában rejlik, amely ennek a műnek az alapját képezi. A Mester és Margarita egy groteszk történet az emberekről, a sorsukról, a mindennapok útvesztőiről, az ellentmondásokról, melyek nap mint nap körbe vesznek bennünket. Éppen olyan, mint az élet Szerbiában, 2010 végén.
Az előadásban két párhuzamos történetet követünk: az első történet a Mester sorsát, a másik pedig regényének tartalmát meséli el, egészen a titokzatos feketemágia professzor megjelenéséig... A szépség és szerelem, Margaritában megtestesülve (Szilágyi Ágota alakítja), természetesen megkíséreli megváltani a világot, akár annak árán is, hogy eladja lelkét az ördögnek...
2013-05-22
 A 28-ai előadás 16 órakor kezdődik!
Leonard Bernstein, az amerikai zenetörténet egyik legismertebb zeneszerzője és karmestere, Arthur Laurents dráma- és forgatókönyvíró, valamint később a musical nagyágyújának számító Stephen Sondheim történelmet írtak a West Side Story 1957-es Broadway-premierével. A „könnyű műfaj” ekkor fordult a szociális kérdések felé, az addigiaknál sötétebb tónust öltve magára. A darab azóta csak a Broadway és a West End színpadain nyolc feldolgozást élt meg, népszerűsége máig töretlen. A darab alapján készült film Robert Wise rendezésében megkapta a legjobb filmnek járó Oscar-díjat.
A Romeó és Júlia alapján íródott, világhírű zenés színházi mű a New York-i fiatalok bandaháborúját választja témájának. A lengyel-amerikai Jetek és a Puerto Rico-i bevándorlók, a Cápák közti véres konfliktus közepette Tony beleszeret a mediterrán Mariába. Szerelmük a két csoport közti ellenségeskedés végét is jelenthetné, de, ahogy Shakespeare-nél, itt sem ebbe az irányba tart a történet... Maria bátyja, Bernardo ugyanis egy összecsapásban elhalálozik, és ezzel tragikus események egész sora kezdődik el.
2013-05-01
Egyet fizetsz - kettőt kapsz!
A május elseje és pravoszláv szomszédaink húsvétja fonódik össze az elkövetkező egy hétben. Ebből az alkalomból a hatodikai és a hetedikei előadásokra kétszeres engedményt is adunk! A Bergman forgatókönyve alapján készült Fanny és Alexander, valamint Peter Weiss darabja, a Marat the Sade kétszáz dináros áron tekinthető meg. De figyelem - aki jegyet vált valamelyik előadásra, az ingyen magával hozhat valakit, akivel együtt tekintené meg azt. Szóval egyet fizet, kettőt kap.
Jegyeket foglalni lehet a színház honlapján vagy a 021/525 552-es telefonszámon lehet
Fanny és Alexander - május 6-án 19 órakor
Marat the Sade - május 7-én 19 órakor
2013-04-21
Színházunk előadása, a Kokan Mladenović által rendezett Opera ultima érdemelte ki a legjobb előadásnak járó fődíjat a Nagykikindán megtartott Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiválján
A legjobb női főszereplőnek járó elismerést Elor Eminának ítélte oda a zsűri az Opera ultima című előadásban nyújtott alakításáért.
A legjobb női epizódszereplő díjat Szilágyi Ágota érdemelte ki, a Rosmersholm című előadásunkban megformált szerepéért.
A legjobb jelmezért járó elismerést Marina Sremac kapta az Opera ultima című előadás kosztümjeiért, a legjobb zenéért járót Irena Popović az Opera ultima zenéjéért, a legjobb díszletért járót pedig Mihai Pakurar a Rosmersholm díszletéért.
2013-04-09
 Vajdasági Hivatásos Színházak 63. Fesztiválja
TECHNIKAI OKOK MIATT AZ ELŐADÁST AZ ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZBAN JÁTSSZUK 19 órától
Szeretettel várunk mindenkit!
Gyarmati Kata, dramaturg:
„Nagyon erős szenvedélyek, rejtett indulatok jellemzik ezt a művet. Politikai, vallási, morális problémák között vergődő emberek sorsát követhetjük végig. Rosmersholm felett nagy titkok lebegnek, iszonyú erővel van itt jelen a múlt. Alámerülhetünk a bűn, a bűntudat mibenlétének misztikumába, és újraértelmezhetjük az ártatlanság fogalmát. Ibsen Rosmersholm című műve Anca Bradu rendezésében kortársunk lett.”
2013-03-27
Az Opera ultima című előadást Kokan Mladenović rendezésében mutatta be az Újvidéki Színház. A Beaumarchais két legismertebb drámájából (A sevillai borbély és a Figaro házassága, amelyekből Rossini és Mozart írtak nagyhatású zenés műveket) született produkció az opera formáját használja föl. Az első fölvonás tulajdonképpen operaparódia, fehér tónusban játszó vidám komédia, második pedig fekete, sötét tónusú, és – a rendező elmondása szerint – komoly szatíra a városról és az országról, ahol élünk, miközben ugyanazokat a témákat boncolja, amelyekről Beaumarchais beszél a Figaro házasságában.
A főbb szerepekben: Balázs Áron, Elor Emina, Szabó Eduárd, Sirmer Zoltán, Szilágyi Ágota, Pongó Gábor, Kőrösi István, Banka Lívia.
Nataša Pejčić
Dnevnik
A fotókat Hajdú Tamás a próbákon készítette
2013-03-21
Az előadás 17 órakor kezdődik!
A Leonce és Léna egy mese. Így szól:
Hol volt, hol nem volt a parányi Popó-birodalom és gyermeklelkű királya, a fűzfapoéta és konyhafilozófus, Péter. Az ő fia Leonce, akit ideje volna megházasítani, hogy királyuk megtérhessen a felelősség nyomasztó terhétől mentes gondolkodáshoz.
Ám Leonce nem hajlik sem a házasságra, sem az uralkodásra, a létezés értelme, az értelmes létezés szüksége foglalkoztatja. Kapóra jön Valerio (Mercutióba oltott Cipolla, Sancho, Leporello, Posa márki és sokan mások), aki képes arra, hogy kalandokra serkentse hősünket. Pedig Léna hercegnő, a Pipi-birodalom trónörököse már útra kelt, hogy frigyre lépjen Leonce-szal, ő is boldogtalan, és igazi szerelemre vágyik. Leonce átlátja, hogy házassága "közérdek" és nincs más választása, szöknie kell. Gyerünk hát Itáliába!
A vándorút hosszú, az üveghegyen át vezet...
2013-03-17
 5kettőnek (Fejből írt könyv) - Táncelőadás
Döbrei Dénes és Varga Henrietta vendégjátéka
60'
tánc, koreográfia, videó: Döbrei Dénes, Varga Henrietta
fény: Turcsányi István (Sanyibá)
díszlet: Varga Tünde
zene: Szelevényi Ákos, Laurent Rochelle
1973-ban Pilinszky János Párizsban tartózkodik. Megbetegszik, és barátjának mennyasszonya, Sheryl Sutton, Robert Wilson színésznője ápolja. Naponta visz ételt a költőnek, teát főz, eligazgatja a lázas költő párnáit. A találkozások és Robert Wilson előadásainak hatására születik meg a Beszélgetések Sheryl Suttonnal című írás, egy esszéregény-dialógus a színházról, a csendről, az emberi kapcsolatokról, egy új formáról.
Tolnai Ottó 1984-ben találkozott Sheryl Suttonnel New Yorkban, s ebből a találkozásból született az a prózavers, amely még nincs befejezve, de további fogódzót adott a két táncos alkotómunkájához. Előadásuk Sheryl és Pilinszky a költő által fölvázolt kapcsolatát bemutató-megmutató tánc Szelevényi Ákos zenéjével kísérve, mely a természet hangjait is beemeli a kompozícióba.
2013-03-15
 "A Berzsián és Dideki című előadásban sajátos módon követjük figyelemmel egy különleges költő világát, természetfeletti erejének megnyilvánulását, összetűzését a mindennapok játékos erőivel, a csalásokkal, ellenszegülésekkel, amelyekbe torkollik az a világ, amely fojtogatja a szerencsétlen és felháborodott költő világát. De ha önök úgy vélik, hogy ebben a közegben súlyos drámai összecsapások zajlanak le arról, hogy többféle igazság létezik a hatalomról és ihletről, a költészetről és hírnévről, az emberi jóságról és az emberben lévő romlottságról, akkor önök tévednek. Ebből bizony nincsen semmi! Ellenkezőleg: minden játékos burleszk formájában nyilvánul meg, erre utalnak a jelmezek is, a színészek, mintegy tízen, chaplini keménykalapot és szmokingot hordanak, és az összes jelmez fehér színű. Mi több, ügyetlenül felragasztott chaplini bajuszt viselnek, göndör parókájuk is chaplini." (...)
Goran Cvetković
Ford. Rencsár Tivadar
2013-03-12
DNEVNIK, 2013. március 12.
Az Újvidéki Színház új előadásának címe és a mögötte rejtőző tartalom tökéletes összhangban állnak egymással. Az Opera ultima egyszerre jelent magasabb célt és utolsó, végső felvonást. A dramaturg, Gyarmati Kata és az eszmei szerző és rendező Kokan Mladenović Beaumarchais két híres művét (A sevillai borbély, Figaro házassága) gyúrták össze, és ezzel mindkét jelentés mellett kiállnak. Operájuk, ahelyett, hogy egy jóléti társadalom giccses kultúrkiáltványa lenne, lázadó színházi anyaggá válik, amely a színész munkamegtagadásával, a szerződések felbontásával végződik.
2013-03-07
Pierre Augustin Caron de Beaumarchais
A sevillai borbély és Figaro házassága című szövegei alapján
színpadra állította Kokan Mladenović
Kokan Mladenović, rendező: „Minden nagy klasszikus mű univerzális igazságokat foglal magába, ezek varázsolják őket korszerűvé. Eddigi közös munkáink az Újvidéki Színház társulatával, a Narancsbőr és Az ember tragédiája, bátorítottak fel arra, hogy ezúttal egy lépéssel tovább menjünk, azaz hogy elmeséljünk egy »lehetetlen küldetésről« szóló mesét, Beaumerchais két nagyszerű komédiája alapján, amelyekből Mozart és Rossini világhírű operákat alkottak. Egy mesét arról, hogy a helyi hatóságok felszólítására hogyan lehet operát csinálni egy drámai együttessel, valamint arról, hogy hogyan lehet a kultúra bármely formájával is foglalkozni ebben a lepusztult, műveletlen országban.
2013-01-30
A Vajdasági Televízió Jó estét, Vajdaság című szórakoztató műsorának nyilvános felvételezésére február 2-án kerül sor 13 órai kezdettel, a helyszín ezúttal az Újvidéki Színház kisterme lesz.
Minden kikapcsolódni, nevetni vágyó érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés díjtalan!
Ennek ellenére JEGYEKET KELL ELŐJEGYEZTETNI online, vagy telefonon a 021/657 25 26-os számon (9-14 óra között), illetve a 021/525 552-es számon (egész nap).
Akik szeretnének részt venni a műsoron, 12:30 óráig foglalhatják el helyeiket!
Vajdasági Stand Up Comedy műsorunk ...
2013-01-28
Az Újvidéki Színház születésnapi ajándéka a közönségnek: a holnapi (január 29.) Rosmersholm című előadásra a belépés ingyenes.
Szeretettel várunk mindenkit!
2013-01-21
 Vendégeink lesznek csütörtökön: a szabadkai Népszínház művészei a Tapasztalt asszony c. előadást mutatják be Újvidéken.
A tapasztal asszony egy szórakoztatóan elgondolkodtató előadás, nem csak nőkről és nem csak nőknek. Párkapcsolat, anyaság, otthonszülés, legénybúcsú, lánybúcsú… ezeket, és életünk még számos hétköznapi és kevésbé hétköznapi dolgait mutatja be az előadás, olykor szándékosan közhelyesen, máskor szívbemarkolóan egyszerű történetmesélésbe, monológba sűrítve egy egész életet. Olyan előadás A tapasztalt asszony, amelyben mindenki magára ismerhet (ha akar), ha kellő humorérzékkel képes látni önmaga és szerettei hibáit, gyengéit.
youtube.com/watch
2013-01-20
Két idős ember bolyong emlékei és fájdalmai útvesztőjében. Vagy két gyermek keresi a kiutat az élet feldolgozhatatlan kihívásaiból. A hatvannégy éves Ingmar Bergman utolsó filmjében a nyolcéves Fanny és a tízéves Alexander szemszögén keresztül mutatta meg azt a világot, amely sok ponton hasonlított, megegyezett saját gyermekkorával. A két gyermekben az idős ember beszél, az előadásban pedig a két idős emberben a gyermek szólal meg újra.
Alexander hamleti kálváriája során újra szembesül korán elhunyt apjával, megtévedt anyjával és saját bosszújával. Megtud-e bocsájtani élete végén a rá kényszerített szerep miatt, vagy nem: „az itt a kérdés”.
2013-01-16
"A Berzsián és Dideki című előadásban sajátos módon követjük figyelemmel egy különleges költő világát, természetfeletti erejének megnyilvánulását, összetűzését a mindennapok játékos erőivel, a csalásokkal, ellenszegülésekkel, amelyekbe torkollik az a világ, amely fojtogatja a szerencsétlen és felháborodott költő világát. De ha önök úgy vélik, hogy ebben a közegben súlyos drámai összecsapások zajlanak le arról, hogy többféle igazság létezik a hatalomról és ihletről, a költészetről és hírnévről, az emberi jóságról és az emberben lévő romlottságról, akkor önök tévednek. Ebből bizony nincsen semmi! Ellenkezőleg: minden játékos burleszk formájában nyilvánul meg, erre utalnak a jelmezek is, a színészek, mintegy tízen, chaplini keménykalapot és szmokingot hordanak, és az összes jelmez fehér színű. Mi több, ügyetlenül felragasztott chaplini bajuszt viselnek, göndör parókájuk is chaplini." (...)
Goran Cvetković
Ford. Rencsár Tivadar
2013-01-13
Dragan Velikić, Európa egyik legjelentősebb mai írója, szerdán az Újvidéki Színház vendége lesz. BONAVIA című könyvét, mely a Laguna könyvkiadó gondozásában jelent meg, Krizsán Szilvia, Elor Emina, Ferenc Ágota, Pongó Gábor, Német Attila, Kőrösi István és Hajdú Tamás, az Újvidéki Színház művészei mutatják be.
A könyvbemutató 19 órakor kezdődik, a belépés díjtalan.
Mindenkit szeretettel várunk.
2013-01-08
A színész az színész és ember
„Mi tényleg valahogy, hogy is mondjam, szellemileg egyazon nemzedék vagyunk. Korábban szintén dolgoztunk együtt és jól megértettük egymást. Rendkívül jó színészek, felelősek és bátrak, ez pedig kiváló alap a munkához. Továbbra is erőteljes együttes maradtak. Ilyen értelemben az idő nem haladt el felettünk, szellemi értelemben továbbra is azonos szinten maradtunk.”
Anca Bradu már kétszer volt Újvidék, és az Újvidéki Színház vendége. A Mizantróp és a Kommunizmus története elmebetegek számára elmesélve című előadások után most decemberben jött el ismét, hogy színre állítsa Ibsen nem túl gyakran játszott Rosmersholm című művét. A január 10-re bejelentett bemutatóra várva, az egyik próba után először erdélyi származásáról beszélgettünk, édesanyjáról - Florica Braduról, a híres román énekesnőről, aki hazájában legalább akkora csillag, mint Sebestyén Márta Magyarországon - és édesapjáról, aki újságíró és dramaturg volt, ma pedig kiadói tevékenységgel foglalkozik.
2013-01-04
Január 10., csütörtök, 19.00 óra
Henrik Ibsen: Rosmersholm
Rendező: Anca Bradu
Bemutató, Németh P. István bérlet
2012-12-28
A bűn
A bűntudat elöl nem menekülhetünk, kísért minket. Ennek van előnye és hátránya is.
A Rosmersholm segít ennek megértésében. Előremutató, igényes színdarab, amit Henrik Ibsen átfogó tanulmányának tekinthetünk a bűntudatról. Kifejezésre juttatja benne nagy álmát az emberek felszabadításáról. Ibsen a „felszabadítás” kifejezést előszeretettel használja. 1886-ban írta a darabot, hét évvel korábban Nórát szabadította fel a „Babaházban”. A Rosmersholmban még nagyobb bölcsességről tesz tanúbizonyságot. A darab rávilágít arra, milyen bonyolult dolog a szabadság. Amikor végre megkapjuk, nem nagyon tudunk mit kezdeni vele, talán éppen azért, mert gyötör minket a bűntudat.
2012-12-23
Kellemes karácsonyt és sikeres újévet kívánunk!
2012-12-20
Pénteken este gospel koncerttel zárjuk a 2012-es évet. A színészeket Figura Terézia vezényli, Klemm Dávid zongorán kísér, Tóth Laura fuvolán, Virág György hegedűn közreműködik, dobolnak: Hajdú Tamás, Balázs Áron, Pongó Gábor és Huszta Dániel.
Többek között a következő dalokat hallhatják: Aileen Duinn, Ameno, Halleluja, Ain`t no mountain high enough, Nobody knows the trouble I`ve seen, Adagio, Steal away, Down by the riverside, Plenty good room, Oh happy day, Go down Moses, Joshua fit the battle of Jericho, Didn`t my Lord delivered Daniel, Joyful, Joyful, Kumbaya, Shout.
Szeretettel várunk mindenkit, ünnepeljük együtt az év vége közeledtét!
A koncert 19 órakor kezdődik
2012-12-20
 Balázs Áron is játszik Goran Paskaljević Amikor megvirrad a nap című új filmjében, melynek forgatási helyszínei főleg Belgrád és Pancsevó környékén voltak, a forgatókönyvet maga a rendező írta Filip David, író, közreműködésével. A film a második világháború egy borzalmát, a rossz hírű Staro sajmište (Régi vásár) nevű haláltábor történetét meséli el, ahol 1941-42-ben több, mint 6000 zsidó és roma származású embert öltek meg.
A főszerepet Mustafa Nadarević játsza. A kisfiú szerepét Danijel Piler kapta (az a fiatal hegedűművész, aki a testvéreivel megnyerte a Ja imam talenat (Van tehetségem) című vetélkedőt). A zeneszerző Vlatko Stefanovski. Paskaljević mellett még franciaországi, horvátországi, macedóniai producerek vannak.
A film újvidéki bemutatója december 25-én volt, és megnézhető december 27. és január 02. között az Arena moziban.
2012-12-19
Lázár Ervin: Berzsián és Dideki
VIRÁGKOLDUSOK
Túlnyomórészt verbális jeleneteket tartalmazó némafilm
Rendező: Mezei Kinga
Lázár Ervin, író: Rövid elbeszéléseiről és novelláiról ismert, ezek között a legismertebb a Fehér Tigris. A Berzsián és Dideki című regényt 1979-ben jelentette meg. Lázár a gyermekeknek írt elbeszéléseivel és meséivel vált híressé.
Mezei Kinga, rendező: Ő az egyik legérdekesebb egyénisége a vajdasági színházi életnek. Színésznő, rendező és kivételes énekhangja van. Az előző hét évben Budapesten dolgozott és azóta most találkozott először az alaposan felfiatalított újvidéki együttessel, amellyel a kilencvenes években több kiváló előadásban dolgozott: a Cselédekben, a Szelídítésekben, a Pácban, a Via Itáliában…
Miről szól a Berzsián és Dideki?
Tanúi vagyunk a költő pokolbeli bolyongásainak, az alkotó gyötrelmeinek… megtudhatjuk, hogyan lehet a sötétségbe merülve legyőzni ezeket a kínokat, hogyan válhatnak ezek a sötét és feneketlen mélységek a világosság forrásaivá, hogyan bújhatunk ki csigaházacskáinkból, hogyan győzhetjük le a gonoszt (saját árnyékunkat), saját mágikus erőnket hogyan állíthatjuk a jó szolgálatába.
2012-12-14
A következő hét elején Budapesten vendégszerepelünk a József Attila Színházban. Hétfőn 15 órától az Óz, a nagy varázsló című zenés előadásunk, kedden 19 órától a Fanny és Alexander című drámánkat láthatja a közönség.
2012-12-06
AZ IDŐJÁRÁSRA VALÓ TEKINTETTEL ELMARAD A MAI ELŐADÁS.
A ZENTAI KAMARASZÍNHÁZ ELŐADÁSÁT - LISELOTTE ÉS A MÁJUS - JANUÁR/FEBRUÁR FOLYAMÁN NÉZHETIK MEG
December 12., szerda, 19 óra
A Zentai Magyar Kamaraszínház vendégjátéka
Pozsgai Zsolt: LISELOTTE ÉS A MÁJUS
Komédia
Szereplők: Liselotte – Vicei Natália Jászai Mari-díjas színművésznő; Férfiak – Ralbovszki Csaba. Díszlet: Szilágyi Nándor. Jelmez: Janovics Erika. Asszisztens: Kovács Nemes Andor. Rendező: Mezei Zoltán
Egy nő – hat férfi. Hat kísérlet a párkeresésre. De mintha átok ülne Liselottén, egyik férfi sem alkalmas a házastársi szerepre. Vagy mégis? Kiben van a hiba? A saját elképzeléseihez végig ragaszkodni próbáló nőben, vagy az alkalmazkodásra képtelen mai férfiakban? Mit kell feladnunk önmagunkból, hogy megtaláljuk az egyéni boldogságot? Fergeteges, vígjátéki úton haladunk a végső megoldás felé… / Pozsgai Zsolt darabja bejárta a Kárpát-medence színpadait, sőt Európa-szerte az egyik legtöbb nyelven játszott magyar vígjáték.
A belépőjegy ára 300 dinár.
Csoportos jegy 250 dinár
2012-12-05
 Georg Büchner: Leonce és Léna
(komédia)
Rendező: Diego de Brea
Bemutató: 2012. november 14-én, 19 órakor
A Leonce és Léna egy mese. Így szól:
Hol volt, hol nem volt a parányi Popó-birodalom és gyermeklelkű királya, a fűzfapoéta és konyhafilozófus, Péter. Az ő fia Leonce, akit ideje volna megházasítani, hogy királyuk megtérhessen a felelősség nyomasztó terhétől mentes gondolkodáshoz.
Ám Leonce nem hajlik sem a házasságra, sem az uralkodásra, a létezés értelme, az értelmes létezés szüksége foglalkoztatja. Kapóra jön Valerio (Mercutióba oltott Cipolla, Sancho, Leporello, Posa márki és sokan mások), aki képes arra, hogy kalandokra serkentse hősünket. Pedig Léna hercegnő, a Pipi-birodalom trónörököse már útra kelt, hogy frigyre lépjen Leonce-szal, ő is boldogtalan, és igazi szerelemre vágyik. Leonce átlátja, hogy házassága "közérdek" és nincs más választása, szöknie kell. Gyerünk hát Itáliába!
A vándorút hosszú, az üveghegyen át vezet.
Az üveghegy tetején fogadó, ide tér be az egymás elől menekülő Leonce és Léna. "Egy pillanat műve volt", szoktuk mondani, de az a pillanat nem tér vissza soha! A szerelmesek álruhában hazatérnek, a királyi lakodalomra egybegyűlt nép közé keverednek. Valerio "furfanggal és fortéllyal" eléri, hogy a mit sem sejtő király összeadja őket. Következhet a leleplezés! "Becsaptak!" kiált fel Leonce és Léna. Az a pillanat már valóban soha nem térhet vissza (szemben vele: az Élet). Játsszuk végig szépen - modja Leonce.
És boldogan éltek, amíg meg nem haltak!
2012-12-03
 A SZABADKAI GYERMEKSZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA ÚJVIDÉKEN
Hanna Januszewska-Veres András: Tigris Péter
A lengyel Hanna Januszewska talán legnépszerűbb gyermekszínházi alkotása a Gyáva kistigris (Tygrys Pietrek). Magyar nyelvterületen évtizedek óta műsorára tűzi egy–egy gyerekeknek játszó színház. Hazájában, Lengyelországban a bábszínházak repertoárjának levehetetlen darabja.
A belépőjegy 200 dinár
2012-11-28
Kísérleti jellegű előadás
Shakespeare műve nyomán
Rendező: Nemanja Petronje, m.v.
2012-11-15
A Csipkerózsika az Újvidéki Színház Színes Szilánkok Diákszínpad legfiatalabb növendékeinek előadása, amelynek bemutatására 2012. 11. 25-én kerül sor. Két bemutató lesz, ugyanis a gyerekek ezt az előadást két szereposztásban játsszák. Összesen 20 általános iskolás gyermek (5.-től 8. osztályig) vesz részt ebben a produkcióban. Az előadás a gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt szól.
2012-11-15
Krizsán Szilvia művésznő betegsége miatt elmarad a ma esti (november 15.)
De ki viszi haza a biciklit? című előadás.
Szerbhorváth György De kiviszi haza a biciklit? című műve Krizsán Szilvia előadásában.
Lakodalmas valóságrock egy felvonásban
avagy a megmondónéni monológja
A De ki viszi haza a biciklit? című előadás rólunk szól. Mindannyiunkról. A vajdasági magyar kisemberről itt és most. Megnevettet és megríkat. És minden vajdasági kisvárosban, faluban ott a helye. Mert magunknak készítettük. Csak magunknak. Nekünk, akik itt élünk, akik itt maradtunk, vagy elmentünk és visszajöttünk, vagy csak visszajönnénk vagy épphogy elvágyódunk, elmennénk. Akik itt próbálunk meg boldogulni.
2012-11-13
Georg Büchner: Leonce és Léna
(komédia)
Rendező: Diego de Brea
Bemutató: 2012. november 14-én, 19 órakor
A Leonce és Léna egy mese. Így szól:
Hol volt, hol nem volt a parányi Popó-birodalom és gyermeklelkű királya, a fűzfapoéta és konyhafilozófus, Péter. Az ő fia Leonce, akit ideje volna megházasítani, hogy királyuk megtérhessen a felelősség nyomasztó terhétől mentes gondolkodáshoz.
Ám Leonce nem hajlik sem a házasságra, sem az uralkodásra, a létezés értelme, az értelmes létezés szüksége foglalkoztatja. Kapóra jön Valerio (Mercutióba oltott Cipolla, Sancho, Leporello, Posa márki és sokan mások), aki képes arra, hogy kalandokra serkentse hősünket. Pedig Léna hercegnő, a Pipi-birodalom trónörököse már útra kelt, hogy frigyre lépjen Leonce-szal, ő is boldogtalan, és igazi szerelemre vágyik. Leonce átlátja, hogy házassága "közérdek" és nincs más választása, szöknie kell. Gyerünk hát Itáliába!
A vándorút hosszú, az üveghegyen át vezet.
Az üveghegy tetején fogadó, ide tér be az egymás elől menekülő Leonce és Léna. "Egy pillanat műve volt", szoktuk mondani, de az a pillanat nem tér vissza soha! A szerelmesek álruhában hazatérnek, a királyi lakodalomra egybegyűlt nép közé keverednek. Valerio "furfanggal és fortéllyal" eléri, hogy a mit sem sejtő király összeadja őket. Következhet a leleplezés! "Becsaptak!" kiált fel Leonce és Léna. Az a pillanat már valóban soha nem térhet vissza (szemben vele: az Élet). Játsszuk végig szépen - modja Leonce.
És boldogan éltek, amíg meg nem haltak!
2012-11-04
George Büchner:Leonce és Léna / Rendező: Diego de Brea
Henrik Ibsen: Rosmersholm / Rendező: Anca Bradu
Beumarchais: Figaro házassága és a Sevillai borbély / Rendező: Kokan Mladenović
L. Bernstein, A. Laurents, S. Sondheim: West Side Story / Rendező: Nagy Viktor
Az Újvidéki Színház 2012/2013-as évadának bérletei:
Németh P. István- (bemutató) bérlet - 1600 din
Nagygellért János- (repríz) bérlet - 1200 din
Soltis Lajos- (egyetemista) bérlet - 800 din
Romhányi Ibi- (nyugdíjas) bérlet - 800din
A bérletekről további információkat a 021/ 657 25 26-os telefonszámon kaphat.
2012-10-30
A Pataki gyűrű-díj idei kitüntetettje Banka Lívia színművésznő, aki Thelma szerepéért érdemelte ki az elismerést, Marsha Norman: Jóccakát, mama! című előadásban, melyet László Sándor rendezett a Zentai Magyar Kamaraszínházban.
Gratulálunk!
2012-10-29
Ma este a szabadkai Népszínházban 11. alkalommal kerül kiosztásra a Pataki Gyűrű . A nomináltak:
Balázs Áron (Berzsián és Dideki), Hajdú Tamás (Marat the Sade), Banka Lívia (Jóccakát, mama!), Mészáros Árpád, G. Erdélyi Hermina, Csernik Árpád és Ralbovszky Csaba.
A gálaesten az Újvidéki Színház művészei lépnek fel gospel koncerttel Figura Terézia vezetésével, a Csiga zenekar lesz hallható és Mezei Kinga énekel. A műsort vezetik: Pámer Csilla és Mácsai Endre.
2012-10-18
Krizsán Szilvia színművésznő hétfőn vette a Večernje novosti díját Belgrádban, az Atelje 212 színpadán. A Sterija Játékokon a Marat the Sade (Peter Weiss/Urbán András) előadásban nyújtott alakításáért a fesztivál legjobb női mellékszereplőjeként kapta a rangos elismerést. Gratulálunk!
2012-10-16
 A legjobb előadásért járó díjat az Újvidéki Színház Marat the Sade című előadása kapta, amelyet Peter Weiss szövegének adaptálásával Urbán András rendezett.
A Marat the Sade az új kor történelmének keresztmetszete, amelyet véres forradalmak és erőteljes társadalmi forrongások jellemeznek - és ezt mutatja be az együttes olyan egységes ihletésben, hogy a rendezés és a színészi játék egységes alkotást képez. A rendezői ötletet domborítja ki a felépítmény, az erőteljes és összetett színészi alakítás. Az expresszív és többjelentésű Marat the Sade inventív és bátor színházi teljesítmény.
A kragujeváci fesztiválon a látványért járó díjat szintén az Újvidéki Színház Marat the Sade című előadása kapta.
Az a teljes vizuális élmény, amit az előadás nyújt, felsorakoztatja a pontos és színpadilag átgondolt alkalmazását az összes színházi látványformáló lehetőségnek: a fénynek, a díszletnek, a jelmeznek , a sminknek, a színpadi beállításnak.
2012-10-16
A SZIVÁRVÁNY SZÍNEIBEN POMPÁZÓ ELŐADÁS
Az Újvidéki Színház Óz, a nagy varázsló című előadásának két legkiemelkedőbb erénye a provokatív rendezői színrevitel és a fényes színészi teljesítmény. Az Újvidéki Színház színpadán musical formájában bemutatott Óz, a nagy varázsló, ahogyan azt Puskás Zoltán látja, tiszteletben tartja F. Baumnak az igényét, hogy egy olyan világot alakítson ki, amelyben minden szép, izgató és csodálatosan szórakoztató, ellentétben az eredeti mesével, amely félelemkeltő tanulságaival szinte rátelepszik a gyermekek lelkivilágára. Ugyanakkor Baum szóképeinek fondorlatos természetét, amely a mű időtállóságát biztosítja, Puskás nem mulasztja el úgy átformálni a saját ízlésére, hogy azok a korszerű mese, a mai zenei-színpadi utópia ismérveivé váljanak. Puskás értelmezésében Óz megszabadul háttéri irányítóitól és a mese hősei is levetkőzik tudatalatti gátlásosságukat és gúzsba kötöttségüket és máris megteremtődik a drámai színház örömteli és boldog változata, amelyben az eklektikusan tiszta zene és tánc dominál. Tehát, mindenből egy kevés és mindenből a legjobb. (…)
Igor Burić, Dnevnik
2012-09-21
A közönség szavazatai alapján a tavalyi évad legjobb főszereplői Elor Emina és Balázs áron volt, a legjobb epizodisták pedig Szilágyi Ágota és Hajdú Tamás.
A Puskás Zoltán vándor köldökpírszing-díjat Krizsán Szilvia vehette át, hisz Mirígyként (Csongor és Tünde) bakik és pechek sorozatát tudhatja maga mögött.
Az Újvidéki Színház Kulissza-díját idén Börcsök Mária -titkárnő- vehette át, aki kiemelkedő munkájával a háttérben segítette/segíti a színház működését.
Szívből gratulálunk!
2012-09-21
A zsűri - Lőkös Ildikó, Gerold László és Antal Szilárd - Danyi Zoltán írását jutalmazta az első hellyel, Ferenc Judit a második, Terék Anna a harmadik díjazott lett.
A rendezők: első Puskás Zoltán, második Gemza Péter, harmadik Kokan Mladenović.
A legjobb epizódszereplők Pámer Csilla és Pálfi Ervin lettek (Szabadkai Népszínház), a legjobb főszereplők krizsán Szilvia (Újvidéki Színház) és Nenad Pećinar (Szerb Nemzeti Színház).
És végül, de nem utolsósorban: az I. Főzőverseny győztes szakácsa Balázs Áron lett, második Német Attila, a harmadik Ralbovszky Csaba főztje lett - ám helyezéstül függetlenül mindhárom bogrács kiürült.
Szívből gratulálunk mindenkinek!
2012-09-21
A Pataki-gyűrű Díj jelöltjeit állító Jónás Gabriella színművésznő és Pressburger Csaba újságíró, publicista a szokásostól eltérően, az öt helyett hét jelöltet javasolt az idei Pataki-gyűrű Díjra.
A díjra jelöltek: Balázs Áron (Berzsián és Dideki), Hajdú Tamás (Marat the Sade), Banka Lívia (Jóccakát, mama!), Mészáros Árpád, G. Erdélyi Hermina, Csernik Árpád és Ralbovszky Csaba.
A díjat hagyományosan október 29-én, a délvidéki magyar színjátszás napján adják át.
2012-09-20
 Írók, rendezők, színészek, zsűri tagok és szakácsok. Mindenki megérkezett a nap folyamán a színházba.
Terék-Puskás; Ferenc-Gemza; Danyi-Mladenović, az író-rendező párosok.
Már nagyban folyik mindhárom csoport olvasópróbája, valószínűleg éjszakába nyúlóan tart majd.
A műszaki személyzet reggel érkezik, hogy a már felvázolt/kitalált díszleteket, kosztümöket, kitalációkat előteremtse, bekészítse, megoldja.
2012-09-20
Színészek szakácsokként babművészetben mutatkoznak meg!
3 színész, 3 kondér, 3 babétel!
Az I. főzőverseny szakácsai: Balázs Áron, Német Attila, Ralbovszky Csaba.
A zsűri feladata lesz az étkek elbírálása, kóstolgatása.
2012-09-17
Megkezdődött az új évad, és mi szokásunkhoz híven a drámaíró versennyel nyitunk.
Az idei lesz a XII. Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny, melynek írói Ferenc Judit, Terék Anna, Danyi Zoltán lesznek. Az általuk megírt műveket Gemza Péter, Kokan Mladenović és Puskás Zoltán viszi színre a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata -, a Békésmegyei Jókai Színház -, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház -, A Szerb Nezeti Színház-, az újvidéki Művészeti Akadémia-, és az Újvidéki Színház művészei/tagjai/hallgatói közreműködésével. A drámaírókat, rendezőket, előadásokat és színészeket Lőkös Ildikó, Antal Szilárd és Gerold László fogja véleményezni/elbírálni/megdicsérni.
Mindenkit szeretettel várunk pénteken, szeptember 21-én este hét órára, hogy együtt nézhessük meg a 3 ősbemutatót.
A belépés díjtalan
2012-06-30
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott különdíjat a szakmai zsűri döntése alapján az Újvidéki Színház FANNY ÉS ALEXANDER című előadásában végzett dramaturgiai munkájáért GYARMATI KATA kapta.
A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza által felajánlott egyéni díjat a szakmai zsűri döntése alapján az Újvidéki Színház FANNY ÉS ALEXANDER című előadásában nyújtott alakításáért, valamint a JÓCCAKÁT, MAMA! rendezéséért LÁSZLÓ SÁNDOR kapta.
A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza által felajánlott egyéni díjat a szakmai zsűri döntése alapján az Újvidéki Színház FANNY ÉS ALEXANDER című előadásában, valamint a Zentai Magyar Kamaraszínház JÓCCAKÁT MAMA! című előadásában nyújtott alakításaiért SZILÁGYI ÁGOTA kapta.
Gratulálunk!
2012-06-13
Igazgatónk, László Sándor kapja az idén a Nikola Peca Petrović - díjat, melyet 1993 óta oszt ki a Zombori Népszínház.
A díj június 13-án a Színházi Maraton megnyitója keretén belül került átadásra.
Gratulálunk!
2012-06-10
 Főként gospelt hallhatott, aki eljött csütörtökön, és velünk együtt zárta az évadot.
Figura Terézia vezényletével énekelt a társulat, Huszta Dániel szteppelt, Klemm Dávid zongorán kísért, Tóth Laura fuvolázott, Virág György hegedült, Pongó Gábor szájharmonikázott, Hajdú Tamás szaxofonozott, a már összeszokott négyes dobolt: Balázs Áron, Pongó Gábor, Hajdú Tamás és Huszta Dániel.
Mi pedig, akik néztük és hallgattuk őket, jól éreztük magunkat.
Egy jó hangulatú évadot egy jó hangulatú esttel zártunk, találkozunk szeptemberben!
2012-06-08
Június 8. (péntek) 19 óra
A Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának vendégjátéka
Bernard Slade - Brestyánszki B.R.: (Egy)mással
Rendező: Mezei Zoltán
Rendező: Mezei Zoltán
Szereplők: Kalmár Zsuzsa és Ralbovszki Csaba
“Az (Egy) mással című produkcióban végig nézhetjük, ahogy a valaha boldog pár válik, és ettől a kínok kínját állja ki, de a két ember elszakadni se tud másiktól. Marcangolja, tépi és változatlanul imádja egymást, a pokol és a menny között közlekedik sűrű ingajáratban. A Kalmár Zsuzsa és Ralbovszki Csaba által játszott produkció mégis megmarad bulvárhoz illően könnyednek, szórakoztatónak, miközben azonban nem is kevés keserű pirulát adagol ízes, jól behabzsolható ostyában.” Bóta Gábor
“Nem véletlen részünkről a sok nevetés. Ami nem csak annak köszönhető, hogy némi élccel és önkritikával tálalják a kívülről meglehetősen képtelennek tűnő jeleneteket, hanem annak is, hogy ezek során jócskán adódik lehetőségünk magunkra ismerni, és ez nem csak az alapvetően tényleg valóságos szituációkból – nem kell ahhoz elváltnak lenni, hogy valaki elkövessen hasonló ostobaságokat, mint a szereplők –, hanem az intim fogalmazásmódból is adódik.” Nyulassy Attila
“Viccesen, fájdalmasan a szerelem végtelenségéről (...) Az egész valahogy édes, valahogy keserű, talán leginkább fanyarnak nevezhetnénk. A se veled, se nélküled történetek egyik újabb változata, ahogyan még nem láttuk ezt a témakört feldolgozva. A romantikus és egyéb könyvek, filmek témája egyszersmind sűrítve mutatkozik meg, olyan, mintha több ember több története is lehetne mindaz, amit látunk.(...) Együtt lélegzik két ember, akkor is ha külön vannak a színen, minden a másikhoz viszonyítva történik, nincs elszakadás, a végleges szakítás elképzelhetetlennek tűnik.” Török Arnold
90 perc, szünet nélkül, a jegyek ára: 400 dinár/nyugdíjasoknak, diákoknak 300 dinár/ csoportos jegy (5 fő) 200 dinár
2012-06-02
Színházunk az Urbán András rendezte Marat the Sade c. előadással mutatkozott meg a Sterija Játékokon, ahol is az előadás pedig különdíjat kapott a művészi összjátékért, Krizsán Szilvia színész-díjat érdemelt ki a Kikiáltó szerepének megformálásáért, és ő veheti át a "Novosti" különdíját is!
2012-05-29
AZ ÍRÓRÓL
Marsha Norman 1947. szeptember 21-én született. Amerikai drámaíró, forgatókönyv- és regényíró. Főműve a „Jó éjszakát, mama!” című dráma, amelyért 1983-ban Pulitzer-díjat kapott. Számos Broadway musical szövegének szerzője, de a nagy áttörést karrierjében a fent említett színpadi mű hozta meg, amelyet nagy sikerrel játszanak a világ több színházában, és film is készült belőle.
A MŰRŐL, OBJEKTÍVEN
A „Jó éjszakát, mama!” egy lányról, Jessie-ről és az anyjáról, Thelmáról szól, akit a darab során Mamaként emleget a szerző. A mű azzal kezdődik, hogy Jessie közli anyjával, hogy reggelre virradóan már nem lesz az élők sorában, öngyilkosságot fog elkövetni az éjszaka folyamán. Ezt úgy jelenti be, hogy közben igen praktikusan igyekszik beszámolni a háztartási teendőkről, ezzel is hangsúlyozva, hogy előrelátóan kitervezett mindent, és igyekszik anyját meggyőzni arról, hogy az ő távozásával a Mama életében minőségbeli változás nem fog bekövetkezni, mert ő mindenről gondoskodott. Kettejük mindenre kiterjedő párbeszédéből megismerjük a köztük lévő ambivalens viszonyt, és lassan azonosulni tudunk azzal, hogy Jessie miért dönt amellett, hogy eldobja magától az életet. Az ő szavaival élve, kiszáll belőle.
2012-05-05
 Ingmar Bergman: Fanny és Alexander
Rendező: Vidovszky György
Ingmar Bergman (1918-2007) a híres svéd film- és színházi rendező Upsala városban, Erick Bergman, lutheránus szerzetes családjában született. Nehéz gyermekkora volt, megterhelve szigorú vallásos szabályokkal és előítéletekkel, amelyeknek az elhanyagolásáért kíméletlen büntetés járt. Egyszer maga Bergman mondta, hogy éppen ez volt az oka, hogy már 8 éves korában elvesztette Istenbe vetett hitét.
Filmes munkássága mintegy ötven alkotást ölel fel, közöttük tévés- és dokumentumfilmeket is. Többet közülük könyvben is feldolgoztak. Művészi tevékenységéért számos nemzetközi elismerést kapott, köztük három Oszkár-díjat is, egyet éppen a „Fanny és Alexander” című filmért.
2012-05-01
Folk & Swing
A romantikus történet a múlt század huszas éveinek stílusában játszódik , sok-sok zenével és tánccal. Az előadást Puskás Zoltán rendezte, a koreográfus Bóbis László volt, 43 különböző korosztályú gyereket és négy színészt láthatunk benne. A kritikusok véleménye, hogy ez egy játékos, optimista, fantáziadús játék - szokatlan zenés előadás, amelyet látni kell...
A belépőjegyek felnőtteknek 200 dinár, gyerekeknek, diákoknak, egyetemistáknak 100 dinár
2012-04-26
 1. Júniusban már nagyon kevés előadás lesz, tehát mindent meg kell nézni májusban!
2. Ha véletlenül a kedves olvasó nem egyezik az első ponttal, akkor súlyos elvonási tünetei lesznek, amelyek enyhítésére csak szeptemberben lesz lehetősége!
3. Egyszerűen nem lehet úgy elmenni nyári szabadságra, hogy az ember nem készül fel kellőképpen a kulturális éhkoppra, ami a holt szezonban vár rá.
4. Végre klimatizált az egész színház, és májusban fantasztikus a hűs teremben ülni!
5. Ha felhív bennünket a 021/6622592-es vagy a 021/6572526-os telefonszámon, és foglal jegyet a május harmadikai és negyedikei Marat the Sade című előadásunkra, akkor nagyon jól teszi, mert a végén még lemarad! Telefonáljon most! :) :) :) Természetesen örömmel vesszük az internetes jegyfoglalást is!
6. Ha felhív bennünket a 021/6622592-es vagy a 021/6572526-os telefonszámon, és foglal két jegyet a május hetedikei és nyolcadikai Fanny és Alexander-re, kellemes meglepetés érheti. Bővebb felvilágosítást csak személyesen kérhet! :) :) :) Telefonáljon most! :) :) :) Természetesen interneten is jelentkezhet.
7. Ha felhív bennünket a 021/6622592-es vagy a 021/6572526-os telefonszámon, és foglal négy jegyet a május tizedikei Óz, a nagy varázsló című előadásunkra, és felsorolja, hogy ki az előadásban szereplő négy barát, kedvezményben részesül! Ha a kutya nevét is tudja, egy jegy ABSZOLÚT GRÁTISZ! Telefonáljon most! :) :) :)
8. Az évad utolsó bemutatóját, vagy annak nyilvános főpróbáját, vagy annak reprízét nem lehet nem látni. Ergo látni kell. Berzsián és Dideki, további információt a Teátrum 18. oldalán kaphat.
9. Hiteles forrásból tudjuk, hogy május harmincadika estéje egy forró, vibráló, lüktető, nyárillatú este lesz, ne üljön otthon, nézze meg a Folk and Swinget!
10. Jöjjenek színházba, mert jó a társulat, jók az előadások. Jó itt lenni nálunk.
...
11. A 11. érvért érdemes belelapozni a Teátrum legutolsó, 52. számába :)
2012-04-22
Nagykikindán, a Hivatásos Színházak 62. fesztiválján a legjobb rendezőnek járó díjat Urbán András kapta, a Marat the Sade című előadás színpadra állításáért, az előadás zenéjéért Mezei Szilárd érdemelte ki a legjobb zeneszerzőnek járó elismerést.
Gratulálunk!
2012-04-11
Megkezdődtek az évad utolsó bemutatójának a próbái.
A Berzsián és Didekinek (1979) több jelentésrétege van. Lényegében egy belső fejlődéstörténetet olvasunk a költő pokoljárásáról, az alkotó szenvedéséről, az alkotás kínjairól (és a műalkotás erejéről); és arról, hogy végül hogyan sikerül, a sötétségbe lemerülve, mindezen kínokon túljutni; kibújni saját csigaházából, legyőzni a Gonoszt (önmaga árnyékát), s mágikus alkotóerejét a Jó szolgálatába állítani.
Ennek a mesének is, akárcsak a legtöbb Lázár Ervin-i írásnak, több olvasata van. Elemi szinten úgy értelmezhetjük, mint bűbájos, fergeteges iróniával megírt történeteket Berzsiánról és barátairól, mely történtekben valójában alig van cselekmény - inkább a hangulatiság, a nyelvi játékosság, bűvészkedés (Lázár Ervin nyelve: legfőbb teremtőeszköze) dominál.
2012-04-10
Brestyánszki B.R.:
Csörte
karaoke sztárbazár
Karaoke, álmok, számlák - megnéztük a Csörtét a Jókaiban
Karaoke versenyre várják a jelentkezőket a Maci kocsmába, az élő adást az országos televízió is közvetíti. Nevezési díj ezer, fődíj százezer forint, jelentkezni a Jókai színház jegyirodáján lehet.
Képzeld a Bogi beleszaladt a roamingba, csinált egy háromszázezres számlát, pedig csak konnektálni akart a fiával. A Vivi meg, a Kopaszné unokája, árulja a nagyanyja házát, de jó firma az is, mert alig jött haza már ott kufircolt a Maci fiával, a Józsikával a presszóban a zenegépen. A Maci meg kölcsönt vett fel a kocsmára, mert a Józsi, tudod benne volt a tévében az énekversenyen, az csinál itt egy karaoke versenyt, százezer forint a nyeremény és benne leszünk a tévében. S képzeld, a Savanyú Gizi Máté Pétert akar énekelni!
(...)
A játéktér egyik oldala presszót, a másik szobát formáz, kettéosztja a nézőteret, így egyszerre vagyok néző, díszlet és szereplő is. Fekete Péter nem hagyja csak nézni a nézőket, bevonja, megmozgatja a közönséget. Kaphatunk, ha nem is negyedórányi, de ötpercnyi hírnevet, csillogást a világot jelentő deszkákon mi is, ha van bátorságunk jelentkezni a meghirdetett karaoke versenyre, és bevállalni egy dal eléneklését. Ha van elég merszünk álmodni egy kicsit.
Brestyánszki története, helyszínei és karakterei mindannyiunk számára ismerős és valamennyiünkben ott élő történetek, helyszínek és karakterek. Magunkon nevetünk, magunkat sajnáljuk és a magunk kis álmait, vágyait ismerjük fel. Nem beszél mellé és nem rágja a szánkba a mondanivalót, nagyon jól ismeri álmainkat, gyengéinket. Fekete Péter pedig (ne feledjük, végzett bűvész), pontosan tudja hogyan kell elvarázsolni, majd mikor már védtelenül elengedte magát, jól belegyalogolni az ember lelkébe, csak, hogy érezze, van még lelke, amibe néha jól esik, ha belegyalogol valaki.
Kara Tünde (Bogi), Katkó Ferenc (Maci), Gulyás Attila (Józsi) és Liszi Melinda (Vivi) pedig mindannyian lubickolnak, mit lubickolnak szárnyalnak a szerepekben. S, közben szólnak az édes-bús slágerek, amelyeket mindannyian ismerünk, amelyeket mindannyian szeretnénk legalább egyszer elénekelni egy tehetségkutató versenyen, hogy gazdagok legyünk, hogy kitörjünk, hogy elmenjünk innen, s persze aztán mindig jön egy számla, amit ki kell fizetni, s ami derékba tör mindent.
Kovács Attila
Április 14., 19 óra
A belépőjegy 400 dinár; diák- és nyugdíjasjegy 300 din; csoportos jegy 200 din
2012-04-09
A Középiskolások Szín- és Filmművészeti Vetélkedőjén az Ő ÉS MI (rendező: Ozsvár Róbert) c. előadással mutatkozott meg a Színes Szilánkok Diákszínpad.
Innét díjakkal térhettek haza: Hajdú Sára a legjobb női szerep megformálása, Dévai Tibor a legjobb férfi szerep megformálása és a Diákszínpad kapta a legjobb csapatmunkáért járó díjat!
Újfent gratulálunk :)
2012-04-04
 100 dinár a jegy az Óz, a nagy varázsló című előadásunkra 19-én!
Miért?
... mert kárpótolni szeretnénk kedves közönségünket!
Sokaknak nagy kedvence ez a musical, de hát a technika ördöge közbeszólt 17-én, és elmaradt az előadás, amit sokan vártak!
Jöjjön el mindenki, aki jól akarja érezni magát csütörtökön, 19-én! A szórakozás garantált!
2012-04-04
A Tordán megtartott Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XVII. Találkozóján a Színes Szilánkok Diákszínpad az Ő és mi c. előadással mutatkozott meg, melynek rendezője Ozsvár Róbert.
Két díjjal tértek haza:
a zEtna Kiadó különdíját a legígéretesebb, fiatal rendező Ozsvár Róbert kapta
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet különdíját, az előadásában játszott szerepéért Pásztor Kicsi Gergő vehette át.
Gratulálunk!
2012-04-01
 Vörösmarty Mihály:
Csongor és Tünde
Rendező: Hernyák György
Miről szól a Csongor és Tünde?
Vajon a szerelem a létezés értelme? Vajon a hatalom, a tudás vagy a pénz mindennek a lényege? Vajon a mennyország olyan valami-e, ami mindenen túl van, esetleg valami, ami körülöttünk, netán éppenséggel bennünk van? A Csongor és Tünde nem csupán egy szerelmi történet. Ez a történet az élet értelmének a kereséséről, a másik emberi lénnyel való őszinte kapcsolatról szól, az igazság, és az igazi utáni vágyról , a küzdelemről szól, hogy megtaláljuk azt a másikat. Ez egy történet az állhatatosságról, következetességről, kitartásról…Egyben a mi korunk története is, azé a koré, amely egyre mélyebbre süllyed az érzéketlenségbe és teljes érdektelenségbe. Az egész világ egy karnyújtásnyira, kiáltásnyira van tőlünk de semmit sem ér, ha nincsen valakink, akit szerethetünk, és, aki szeret minket…Ez az előadás a mi kutatásunk valaki után, akivel szót válthatnánk, akivel gyarapíthatnánk örömeinket és megoszthatnánk azt, amink van…
2012-03-01
 A Marat the Sade előadásunk, melyet Urbán Andrés rendezett, bejutott két fontos hazai fesztiválra: a Sterija Játékokra valamint a Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiváljára.
A Steriján május végén, Nagykikindán pedig április végén lépünk fel.
A Vajdasági Hivatásos Színházak 62. Fesztiválján az Újvidéki Színházat Peter Weiss Marat the Sade című előadása képviseli majd. A fesztiválra ezúttal Kikindán kerül sor. Ana Tasić, a „Politika“ napilap színikritikusa az előadás besorolásának megindoklásában a következőket mondta:
„Urbán András Peter Weiss ismert szövege alapján egy különlegesen időszerű zenés előadást készített, amely a francia forradalom idejében lejátszódott eseményekről mesél, illetve rólunk szól és leszámolni igyekszik azokkal az illúziókkal meg hazugságokkal, amelyek döntő módon határozzák meg társadalmi-politikai életünket. Urbán a „színház a színházban“ formát alkalmazva lényegében problematizálja a színház funkcióját is, egyrészt azzal, hogy próbálja megértetni és megmagyarázni a valóságot, másrészt viszont azzal, hogy igyekszik feltárni a mélységesen elzüllött társadalom alternatíváit. Az előadásban felvetett egész sor témát, az egyéni-lélektanitól a társadalmi-politikain keresztül a metafizikai témákig rendkívül káprázatos színpadi nyelvezettel, Urbánra jellemző módon, bizonyos autentikus költészettel, többjelentőségű szimbolikával, provokatív humorral jeleníti meg“.
2012-02-29
 Urbán András: BÉRES MÁRTA ONE-GIRL SHOW
Béres Márta szólóelőadása egy csodálatos vajdasági színésznő életének mozaikképeit tárja elénk. Reális és szürreális, vagány és üde színfoltja a Kosztolányi Dezső Színház repertoárjának - egy szerethető, izgalmas utazás a túlzások és realitások talaján.
Március 19-én, 19 órától
A z előadás hossza 90 perc szünet nélkül
A belépőjegy ára: 400 dinár
2012-02-28
Hajdú Tamás monodrámája
Rudolf Hess (1894-1987) Hitler feltétlen csodálója volt. Mikor Hitler börtönbe került, ő is bezáratta magát, hogy mellette lehessen, Hitler neki mondta tollba a Mein Kampf szövegét közös fogságuk ideje alatt. 1934-től birodalmi miniszter és Hitler helyettese a náci pártban. Mint a náci vezetők többsége, ő is hitt az okkult dolgokban - 1941-ben - az angliai nagymester hívását imitálva - Angliába csalják, ahol azonnal elfogják és börtönbe zárják. Később a németek úgy próbálják beállítani utazását, mintha a különbéke feltételeinek tárgyalására ment volna Angliába. A nürnbergi perben bűnösnek nyilvánítják és életfogytiglan tartó büntetésre ítélik. A nyolcvanas években felerősödnek azok a hangok, amelyek azt állítják, békemissziót teljesített elfogatása előtt és szabadon bocsátását javasolják, sőt fel akarják terjeszteni Béke Nobel-díjra is. Ekkor a spandaui börtönben váratlanul öngyilkosságot követ el. Vannak, akik azt állítják, az angol SAS kommandó ölte meg, de ez a feltételezés nem bizonyított.
Alina Nelega drámája a nürnbergi perben tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt, zavaros elméjű vezetőt, Hitler helyettesét a náci eszme által űzött, Jézus- és hitvesztése miatt a führerbe kapaszkodó figurának mutatja: hol minden emberségét felemésztett, bűnét látni képtelen állatnak, hol félelemtől földig rogyó sérült léleknek.
2012-02-28
Gilles Leroy: ALABAMA SONG
című műve alapján készült
Rendező: Rahim Burhan
Miről szól az Alabama song?
Ez a történet Zelda Fitzgeraldnak, egy meg nem értett nőnek, egy különleges művészi léleknek fájdalmas „blues-a”, aki a médiák, a furcsa család és a társadalmi körülmények láthatatlan hálójában vergődik. Az előadás Zeldáról, Francis Scott Fitzgerald híres amerikai író feleségéről , kettejük egymás iránti, mindent megmozgató és ugyanakkor mindent megsemmisítő szerelméről és gyűlölködéséről szól. Ez a mi kísérletünk, hogy felfedezzük, hogyan valósíthatja meg önmagát egy nő a nagy író árnyékában, milyen az, amikor egy ennyire bonyolult egyéniség a médiák és tömegkultúra áldozatává válik. A mi olvasatunkban ez az ellentétes pár arra emlékeztet bennünket, hogy választásaink mindig változásokat eredményeznek, amelyek gyakran kivonják magukat ellenőrzésünk alól és a legtöbbször olyan útra terelnek bennünket, amelyre sohasem volt szándékunkban rálépni. Gilles Leroy, kortárs francia író ezért a regényéért 2007-ben megkapta a Goncourt-díjat.
2012-02-28
 AZ EMBER TRAGÉDIÁJA
Gyarmati Kata-Kokan Mladenovic
Újvidéki Színház
(...) Vörös hurok feszül a nyakára, de Ádámnak még az öngyilkosság sem sikerül. A kötél vége a mindent mozgató Lucifer kezében: ilyen egyszerűen nem lehet a sorskérdésektől megszabadulni. Kezdődik az időjáték, a dicsőítő angyalok bólogató kara előtt ősünk oldalbordájából Barbi-babaként születik meg Éva.
2012-02-07
Egy hideg, fagyos februári éjszakán valahol zongoraszó csendül fel egy kis szoba félhomályában, egy ottfelejtett cigarettavég füstje vonja be valószerűtlenséggel a falakat, felröppen egy ismerős dallam, majd hirtelen szétpattan, mint a pezsgőspohár szikrázó üvegszemében a buborék...
Színházunk színésznői énekelnek elfelejtett csókokról, szappanbuborék-szerelmekről, magányos éjszakákról, túl hosszú nappalokról, ködbe veszett álmokról, és mindenről, ami egy nő szívébe belefér.
Szeretettel várunk minden szerelemfüggőt!
2012-01-10
 A „Portugál’ az Újvidéki Színház egyik legnépszerűbb és leghosszabb ideje játszott előadása. Ma, január 26-án kerül sor az ötvenedik, és egyben utolsó lejátszására. Ebből az alkalomból az együttes különleges, tematikus estet készít – portugál bulit vajdasági módra.
A „Portugál“ egy a „becketi“ várakozásba süppedt világról szól, tragikomikus mese a provincia hőseiről. A helyszín mitikus balkáni – a kocsma, amelyben nem véletlenül, a közönség egy helyen ül a hősökkel.
Van-e menekvés a balkáni „becketi“ állapotokból? A színészi miniatűröknek ebben ragyogó sorozatában, a fotográfia pontosságával megrajzolt jellemek játékában Egressy Zoltán szövegére és László Sándor rendezésében felehetetlen alakítást nyújtanak: Elor Emina és Sirmer Zoltán és ebben méltó párjuk Huszta Dániel, Varga Tamás, Magyar Attila, Faragó Edit, Giric Attila, Jankovics Andrea és Német Attila.
2012-01-09
A történet egy Irgács fantázianevű magyar faluban játszódik. A szerző tragikomédiaként határozta meg a művét, amelyben egyensúlyban vannak a tragikus és a komikus elemek. Mégis, sokkal többet mosolygunk. És még annál is többet nevetünk. Nem csak a párbeszédeken, a figurákon is. Még Sátánon is, aki örökké részeg, mert elhagyta a felesége. Csipesz papagájokat megszégyenítő szerelését amúgy sem lehet vigyorgás nélkül szemlélni. Kacagunk, miközben érezzük, átlátjuk az emberi sorsok tragédiáját, sötétségét, szomorúságát. A falu élete, mintha a társadalom bizarr tükörképe lenne. Senki sem csinál semmit, mindenki csak beszél, de főleg iszik. Sört, bort, fröccsöt, unicumot, ami jön.
... Karácsonyi Lili
Szeretettel várunk mindenkit!
2012-01-05
Az Újvidéki Színház képkeret-gyűjtési akciót szervez!
Színházunk nagyjainak, a színpad óriásainak fényképeit szeretnénk bekeretezni, hogy a közönség szeme előtt legyenek, felidézve a régmúlt fantasztikus színházi pillanatait! Ezeknek a képeknek története van, és méltó helyük egy múlttal rendelkező képkeretben van!
Ha tornyosulnak a padlásodon, pincédben, kamrádban, szekrényedben, fiókodban használt, alig használt, vagy esetleg nagyon régi képkeretek, amelyektől szívesen megválnál, most megteheted egy színházjegyért cserébe! Várunk minden típusú, stílusú, formájú, nagyságú keretet!
Nagy-nagy szeretettel várunk mindenkit hétfőn és kedden reggel 9 órától!
A képkeretekért cserébe színházjegy jár a januári ÓZ, A NAGY VARÁZSLÓ és AZ EMBER TRAGÉDIÁJA c. előadásokra!
2011-12-29
 December 28-án az Újvidéki Színház színészei jótékonysági vásárt nyitottak a színház előcsarnokában. A saját ruháikat, cipőiket, ékszereiket bocsátották áruba, hogy az értük kapott pénzt az újvidéki Gyermek-menhelynek adhassák. Ezen kívül forralt bort is lehetett venni 50 dinárért, melyet a „Mačkov podrum” borászat ajánlott fel, és ennek bevétele is gyarapította az összeget.
A vásár eredménye 29.000 dinár lett, melyet este, a záróra után át is adtak a menhely munkatársainak.
Ehhez az akcióhoz csatlakozva a belgrádi Hungarikum Központ élelmiszercsomagot ajándékozott a menhelynek.
A megmaradt ruhaneműket pedig szétosztották a Gyermek-menhely és a Hajlkéktalanok Központja között.
Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki részt vett az akcióban; úgy a színház dolgozóinak, mint azoknak, akik eljöttek és vásároltak; akik felajánlottak, akik eladtak és akik vettek, hogy másoknak adhassanak!
2011-12-24
legkedvesebb, legvidámabb, legadakozóbb...
szóval leglegleg Télapók:
Német Attila és Pongó Gábor
2011-12-15
A közelgő ünnepek alkalmával az Újvidéki Színház művészei jótékonysági akciót szerveznek. A KOMÉDIÁS-VÁSÁR elnevezésű second hand akció teljes bevételével az újvidéki gyermek-menhelyet segélyezzük.
Szerdán, december 28-án 10 és 18 óra között a színészek a Színház előcsarnokában kiállítják és eladásra kínálják fel ruhatáruk érdekesebb darabjait...
2011-12-14
A Szabadság téren december 16-án, pénteken, Újvidék legkisebbjei díszítették a 10 m magas fenyőfát. Ebben segítségükre volt Újvidék polgármestere, Igor Pavličić, és két Tlapó is, akik sok-sok mosolyt csaltak a picik arcára. A nevető fehér télapó-szakállak mögött pedig színházunk két színésze bújt meg: Német Attila és Pongó Gábor.
2011-12-14
 Szerb Köztársaság
Vajdaság Autonóm Tartomány
VAJDASÁG AT KÉPVISELŐHÁZA
ELNÖKI KABINET
2011. 12. 12., ÚJVIDÉK
KÖZLEMÉNY
Újvidék, december 12. – Vajdaság AT Képviselőháza és az Elektrovojvodina GT a védnöke a Duna menti ünnepi köszöntő elnevezésű jótékonysági hangversenynek, amelynek a jegyeladásból származó bevételét a fogyatékkal élő gyerekek és fiatalok veterniki otthonának szánják.
A jótékonysági hangversenyre hétfőn, 2011. december 26-án 19 órai kezdettel kerül sor az Újvidéki Színházban, a műsoron szereplő legszebb karácsonyi dalok előadói Mavrák Béla világhírű tenor és Zorica Belić szoprán, az Aleksandar Dujin zenekar kíséretével.
Jegyek az Újvidéki Színház pénztárán kaphatók, információval a 021/525-552 és a 021/6572-526 telefonszámokon szolgálnak.
Felkérjük a polgárokat, hogy a közelgő ünnepek alkalmából jegyvásárlásaikkal járuljanak hozzá a jótékony célhoz, hogy közös erővel jobb feltételeket biztosítsunk a veterniki otthonban gondozott, fogyatékkal élő gyerekeknek és fiataloknak.
A világ legszebb karácsonyi énekei
Fellépnek:
Mavrák Béla - tenor, Köln
Zorica Belić - szoprán, Újvidék
Aleksandar Dujin Orchestra, Újvidék
Aleksandar Banjac, Újvidék
A belépőjegy ára: 400 dinár
2011-12-10
Hét és fél a címe annak az előadásnak, melyet Miroslav Momčilović szövege alapján Darijan Mihajlović állít színpadra, és amelynek a bemutatója március 7-én volt, Banja Lukán. A produkció létrehozásában három színház: a belgrádi Atelje 212, a banja lukai Népszínház és az Újvidéki Színház vett részt.
A belépőjegy ára: 400 dinár, csoportos látogatás esetén (min. 10 fő) 300 dinár.
A játékidő: 90 perc.
2011-12-09
Az Újvidéki Színház „Színes Szilánkok” Diákszínpadán jelenleg a Duško Radović „Női beszélgetések” című műve ihlette előadás készül. Az új darab címe Ő és mi.
2011-12-01
 De ki viszi ha a biciklit?
Szerbhorváth György szövege Krizsán Szilvia előadásában.
Mer amikó mán pálinkára se tellett nekik, én meg nem adtam, oszt az összes tartalékot is megitták a szembeszomszéddal, a Karcsi haverjával, no meg a Bélával, akkó azt tanáták ki, hogy a döglött cefrét elteszik télire… dunsztosüvegbe... mintha az a döglött cefre lekvár lenne… mer ha azt kenyérre kenik, akkor jó is laknak, meg kicsit be is akasztanak… mondom nekik, Karcsi… hát ha az én Gézámnak el is ment az esze teljesen, mert hát sok sose volt, no de a te agyad helyin is már szintén a cefre érik? Hát a döglött cefrében metilalkohol van, az isten áldjon meg benneteket… nononono, nem úgy van az, hallották ők, mások is csinálják, igaz, ilyen nagyon szegény emberek, no de az ember ne legyen büszke, ha fejbe akarja verni magát… na jól van, mondom,akkó én csomagolok… Szégyen, nem szégyen, megyek be a városba takarítani, ti meg rohadjatok bele a gumicsizmátokba, abba fogunk eltemetni is, mondtam a Gézának…
2011-11-29
 Gilles Leroy: ALABAMA SONG
Rendező: Rahim Burhan
Miről szól az Alabama song?
Ez a történet Zelda Fitzgeraldnak, egy meg nem értett nőnek, egy különleges művészi léleknek fájdalmas „blues-a”, aki a médiák, a furcsa család és a társadalmi körülmények láthatatlan hálójában vergődik. Az előadás Zeldáról, Francis Scott Fitzgerald híres amerikai író feleségéről , kettejük egymás iránti, mindent megmozgató és ugyanakkor mindent megsemmisítő szerelméről és gyűlölködéséről szól. Ez a mi kísérletünk, hogy felfedezzük, hogyan valósíthatja meg önmagát egy nő a nagy író árnyékában, milyen az, amikor egy ennyire bonyolult egyéniség a médiák és tömegkultúra áldozatává válik. A mi olvasatunkban ez az ellentétes pár arra emlékeztet bennünket, hogy választásaink mindig változásokat eredményeznek, amelyek gyakran kivonják magukat ellenőrzésünk alól és a legtöbbször olyan útra terelnek bennünket, amelyre sohasem volt szándékunkban rálépni. Gilles Leroy, kortárs francia író ezért a regényéért 2007-ben megkapta a Goncourt-díjat.
November 29-én 19 órától
2011-10-31
Az Újvidéki Színház kapja Újvidék város idei Novemberi Kitüntetését – döntötték el az Újvidéki Képviselőház október 21-ei ünnepi ülésén.
A Novemberi Kitüntetést azok a vállalatok vagy egyéb szervezetek kapják, amelyek az elmúlt időszakban a legtöbbet tették a város gazdaságának, kulturális, művelődési vagy tudományos életének fejlesztéséért, az oktatás vagy az egészségügy terén jeleskedtek, esetleg kimagasló sporteredményeket értek el.
Színházunk két másik jeles intézménnyel konkurrált a kitüntetésért: a Vajdasági Gyermek- és Ifjúsági Egészségvédelmi Intézettel, és az újvidéki “AKUD Sonja Marinković” egyesülettel.
2011-10-30
Két előadással látjuk vendégül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházat novemberben:
A VESZEDELMES VISZONYOK című musical november 12-én, a CSERESZNYÉSKERT pedig november 13-án lesz látható színházunkban.
2011-10-12
Csiky Gergely Állami Magyar Színház
A. P. CSEHOV: CSERESZNYÉSKERT
Rendező: László Sándor
A rendezői koncepció szerint a Cseresznyéskert metafora. „A démoni erővel belénk kapaszkodó megsemmisíthetetlenség metaforája. És ami megsemmisíthetetlen, az kortalan. A kortalanság álarca mögé rejtőzött a Cseresznyéskert, és úrnője, Ranyevszkaja is. Mindkettő állandó, és ezért elpusztíthatatlan. Mert ereje a lelkében rejlik. Átível korokat, hidat teremt a múlt és a jövő között, és azt sugallja, hogy az élet talán csak egy kifeszített, hosszú pillanat.” – vallja a rendező a darab kapcsán.
Előadás időtartama: 2h 30' egy szünettel
tm-t.ro/hu/
A lelkünkben őrzött cseresznyéskert elpusztíthatatlansága
Pataki Zoltán
A bemutató végén felhangzó szűnni nem akaró vastaps a tavalyi sikersorozat folytatását vetíti előre. (…) Újabb kiemelkedő produkciót hozott össze a Csiky Gergely Színház csapata, az újvidéki testvérszínház igazgatója és dramaturgja, László Sándor és Gyarmati Kata vendégművészek közreműködésével.
2011-10-01
Az október 13-ai Kammerspiel című előadásra mindenkinek kedvezményes a belépőjegy ára!
(...) "Szilágyi Ágota, a fiatal és kiválóan összpontosító, tehetséges és érzéki művésznő játssza Mariskának, a falusi kocsmatulajdonosnak szerepét, aki üdeségével és poétikusságával belevitte a játékba a légkör megteremtéséhez szükséges összes romlottságot és a falusi poézis rejtett gyengédségeit, de aki egyben goromba is tud lenni és úgy tesz, mintha szemernyi ideje sem lenne a mindennapi kötelezettségek teljesítésére!...
Az utazó angyalokat alakító két színész belecsöppen ebbe a puszta falusi térbe, hogy összegyűjtsék a maradványait annak a humánus, ősrégi és elfelejtett poézisnak, amelyet az évszázadok gyötrelmei és a hétköznapok rengeteg apró kötelezettségi már réges-régen kiöltek az emberekből. Ezt a két igen poétikus és meseszerű, de nagyon reális alakot, Karlót és Angélát tiszteletreméltó igyekezettel, rengeteg befektetett színészi és emberi energiával Pongó Gábor és Ferenc Ágota formálta meg.
A két autentikus, durva falusi polgárt valósághűen de kritikus ihletettséggel és szürrealizmussal, olykor sikeresebben, máskor halványabban Huszta Dániel és Német Attila (Bagó Elek és Roth Feri) játsszák.
A kocsmárosné férjét, Józsikát hitelesen és bátran a kitűnő Magyar Attila alakítja. Ez a férj nagyon anyagias és mindaddig ilyennek mutatkozik, amíg a zene hatására át nem szellemül, de akkor olyannyira, hogy visszaidéz egy olyan régvolt eseményt, amelynek elejétől a végéig a résztvevője volt, amiben szívvel és lélekkel, erkölcsileg és anyagilag benne volt, de végül is kimenekült belőle és emiatt olykor még ma is bántja a lelkiismeret. A darabnak ez a fontos alakja, aki saját magát hintáztatja az értékek és motívumok libikókáján, a kétlakiság valódi egzisztencialista prototípusát mintázza meg rátermettségével és felszabadult, de mindvégig bátor és koncentrált játékával."
Goran Cvetković , 2011. március 1. - a Belgrádi Rádió kettes műsora
Ford.: Rencsár Tivadar
2011-09-29
- retropolitikai revü, a fizikum színháza -
Bertolt Brecht Buckowi elégiái alapján
Szereplők:
Mészáros Árpád, Mikes Imre Elek, Erdély Andrea, Béres Márta
Mozgás: Varga Heni
Zene: Mezei Szilárd
Kosztüm: Varga Tünde
Műszaki referens: Úri Attila
Fotó: Molnár Edvárd
Rendező, dramaturg: Urbán András
Az előadás nem színdarab. A posztdramatikus színház az irodalmi dráma következménye.
A Brecht-The Hardcore Machine arról szól, hogy egy fiatal munkáslány, mielőtt kilakkozná a körmeit, felemel egy odavetett munkáskesztyűt, és ekkor belép az ideológia és a testiség csodálatos világába.
Az előadás próbafolyamata során a színész csak tetsként létezik. A test cselekszik. A cselekvés akció. A fizikai akció drámai, történeti tartalmakat jelenít meg. Itt lép színre a drámai színész, aki végrehajt, játszik.
Munka. Éhínség. Szex. Hatalom. Szórakozás.
Class struggle is not dead.
Október 3., 19 óra
Jétékidő: 50 perc szünet nélkül
2011-09-23
Krizsán Szilvia a De ki viszi haza a biciklit? című monodrámában nyújtott alakításáért
Balázs Áron Woland szerepéért a Mester és Margarita című előadásban
Béres Márta a One-girl Show című előadásban nyújtott alakításáért (Kosztolányi Dezső Színház),
Kalmár Zsuzsa Alex szerepéért az Eastwicki boszorkányok című előadásban (Szabadkai Népszínház Magyar Társulata)
Ralbovszki Csaba a férfiak szerepében a Liselotte és a május című előadásban (Zentai Magyar Kamaraszínház)
2011-09-23
A nyomolvasó megkérdezte a bölcs embert, mi a legfontosabb, hogy az életnek értelme legyen. „A legfontosabb a béke”, válaszolta a bölcs ember. „De hol található ez a béke?”, faggatta tovább a nyomolvasó. „Az égő fénynek a közepében”, mondta a bölcs ember.
(keleti bölcsesség)
Ebben az idényben négy kitűnő rendező társaságában eredünk a válasz nyomába. Ők két izgalmas mesét és két klasszikust állítanak színpadra. Az a szándékunk, hogy felülvizsgáljuk azokat a választásainkat és döntéseinket, amelyek alapján meghatározott közegbe helyeznek bennünket, ez a közeg aztán befolyásolja életünk alakulását és előcsalja létezésünk színeit. És a béke… Kutatunk utána, megpróbálunk élvezni ebben a keresésben és rátalálni erre az oly gyakran el sem érhető égő fényességre…
2011-09-21
A zsűri a következőképpen döntött:
Drámaírók: I. Gyarmati Kata, II. Lénárd Róbert, III. Beszédes István
Rendezők:I. Mezei Kinga, II. Vidovszky György, III. Nagypál Gábor
Színészdíjak:
Legjobb női főszereplő: Elor Emina
Legjobb női epizódszereplő: Krizsán Szilvia
Legjobb férfi főszereplő: Huszta Dániel
Legjobb férfi epizódszereplő: Pálfi Ervin (Szabadka)
A Békés Megyei Jókai Színház különdíját kapták:
Kőrösi István
Molnos András Csaba (Temesvár)
A XI. Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny támogatói voltak:
Újvidék Város Kulturális Titkársága
Bethlen Gábor Alap
Magyar Nemzeti Tanács
Köztársasági Kulturális Minisztérium
Tartományi Kulturális Titkárság
A Puskás Zoltán Vándor köldökpírszing-díjat idén senki nem érdemelte ki.
A tisztelt publikum minden előadásunkon szavazhatott, hogy ki tetszett neki leginkább aznap a színpadon. A szavazataik alapján a 2010/2011 évad legjobbjai:
Női epizódszereplő: Figura Terézia
Férfi epizódszereplő: Pongó Gábor
Női főszereplő: Elor Emina
Férfi főszereplő: Balázs Áron
Az Újvidéki Színház Kulissza-díját idén Ferenc Judit kapta.
Mindenkinek gratulálunk!
2011-09-07
Ha szeptember, és évadkezdés, akkor drámaíró verseny!
A XI. Vajdasági Magyar Drámaíró verseny
rendezői:
Mezei Kinga
Nagypál Gábor
Vidovszky György
írói:
Beszédes István
Lénárd Róbert
Gyarmati Kata
és a zsűri:
B.B. Rozália
Egressy Zoltán
Eva Ras
Szeptember 21-én 3 ősbemutatót láthatnak!
A belépő díjtalan
2011-08-20
Az Óz, a nagy varázsló című előadásunk két díjat kapott a szendrői Várfesztiválon.
Puskás Zoltán a legjobb rendező, Elor Emina pedig a legjobb színésznő lett. Eminának ez már a második díja a fesztiválon, tavaly Lucifer szerepéért kapta az elismerést Az ember tragédiája c. előadásban.
2011-08-17
László Sándort, az Újvidéki Színház igazgatóját, Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a "Kisebbségekért Díj" Külhoni Magyarságért Tagozat díjjal tüntette ki.
A díj átadására az augusztus 20-i központi állami ünnepség keretein belül kerül sor.
A díjat a külhoni magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékozatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző hazai és külföldi személyek és szervezetek kaphatják.
Szívből gratulálunk!
2011-06-02
Hajdú Tamás is részt vett az idei Sterija Játékokon. Tolnai Ottó szövegei alapján, az Urbán András által rendezett A kisinyovi rózsa című előadásban láthatta a nagyérdemű.
A fesztiválról szóló újságban a következőket nyilatkozta:
2011-05-27
Vendégjáték Szlovéniában
A Szentivánéji álom tánclépésben
Az Újvidéki Színház viszonozta a ljubljanai Szlovén Nemzeti Színház drámai együttesének idei újvidéki fellépését. Shakespeare Szentivánéji álom című drámájának táncos változatát mutatta be az újvidéki csapat a szlovén fővárosban. A rendező Puskás Zoltán, a dramaturg Gyarmati Kata, a koreográfusok Gyenes Ildikó, Bóbis László és Budai László, az eredeti zene Andrés Mariano Ortega, argentin zeneszerző műve, a tetszetős kosztümöket Cselényi Nóra készítette.
2011-05-02
Milyen ma a férfi és a nő kapcsolata, mi a korszerű média szerepe a férfi és a nő szerelmének, a hűségnek és a magánynak a tárgyalásában, mi a borzasztóbb: a hájréteg a combon vagy az agyon, vajon megkívánjuk-e olykor, hogy az agyunkat borítsa be a hájréteg, azért, hogy megtaláljuk, megtartsuk életünk férfiját? Miért vetjük alá magunkat a „saját önazonosságom és én” mottóval elterjedt orvosi tortúrának, miért annyira fontos az manapság, hogy úgy nézzünk ki, mint mások, miért csak így fogadtathatja el magát az ember a társadalomban, miért nem divat ma már egyéniségnek és kreatívnak lenni? Miért tartjuk korszerűnek azt, hogy mi is a klónozott világ része legyünk?
A május 5-ei előadásra a belépőjegy mindenki részére 100 dinár!
2011-04-18
Befejeződött a Vajdasági Hivatásos Színházak 61. Fesztiválja, mely április 11-től 17-ig került megrendezésre a Nagybecskereki Népszínházban. A versenyprogramban Az ember tragédiája című előadásunkkal mutatkoztunk meg, melyet Madách műve alapján Gyarmati Kata és Kokan Mladenović adaptált, és amelyet Kokan Mladenović rendezett.
Díjat kapott Kokan Mladenović, Elor Emina és a Társulat.
A záróesten, április 17-én a díjazottak tiszteletére színházunk Szentivánéji álom című előadását mutatjuk be, melyet Puskás Zoltán rendezett.
2011-03-20
Jessica A. Kaahwa, Uganda
Jessica Kaahwa drámaíró, színész, rendező, kutató. Jelenleg az Ugandai Makerere Egyetem zene-tánc-dráma tanszékén docens, itt is végezte egyetemi tanulmányait. Dolgozott a Nigériai Rádió munkatársaként, 2001-ben színháztörténészként szerzett PhD fokozatot az Egyesült Államokban lévő University of Marylanden. Eddig tizenöt színdarabot, rádió- és tv-játékot írt, több drámáját maga rendezte, valamint színpadra állított klasszikus műveket is, többek között a Lear királyt, a Kurázsi mamát.
Jessica A. Kaahwa humanitárius tevékenységéről is nemzetközileg ismert és elismert személyiség, aki a konfliktustól terhelt zónákban a színház és a média eszközeivel segít az ott élőknek.
Jessica A. Kaahwa drámaíró, színész, rendező Színházi Világnapi üzenete Ugandából
2011
Ez a mostani ünnep jól tükrözi, hogy a színháznak milyen fontos szerepe lehet a közösségek felrázásában, a megosztottság felszámolásában.
2011-03-08
Az ember tragédiája című előadásunk, melyet Kokan Mladenović rendezett, bekerült a Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiváljának idei versenyprogramjába, mely április 11-től 17-ig kerül megrendezésre Nagybecskereken.
Ana Tasić, az idei fesztivál válogatójának ajánlására a díjazottak tiszteletére színházunk Szentivánéji álom című előadását mutatjuk be április 17-én.
2011-03-01
„Népirtás”
A ház, amelynek ablakán bekukkanthatunk, igazi Szodoma és Gomorra! A földszinten él Herrmann, anyjával együtt, aki folyton szidalmazza őt. Mellettük Kovacsityné lakik, aki két lányát és önmagát igyekszik megvédeni alkoholista és erőszakos férjétől, Kovacsitytól, akinek semmi sem szent... és itt van a ház asszonya, egy nő, egy másik világból... Az egymás közötti konfliktusok éppen az ő születésnapi ünnepségén robbannak ki...
Werner Schwab műve pontos boncolgatása annak a fordított és befelé forduló világnak, melyben önmagunk rabjai vagyunk. Megszoktuk, hogy általában szemet hunyunk a problémák fölött, de ez a szöveg szálkaként belefúródik szégyenlősen lesütött szemünkbe. A történet a szomszédainkról szól, azokról, akiket a nyitott ablakunkon keresztül látunk... vagy talán rólunk, akiket mások néznek az ablakukon át.....
2011-03-01
Puskás Zoltán rendező:
"A korban, amelyben élünk, nincs már szerelem, eltűnt a föld színéről, talán csak a jelzések szintjén él még... Minden eladó és megvehető... Szex sincs már, az is áruvá változott... Mégis, megpróbálok egy olyan előadást létrehozni, amely arról szól, hogy lehet másképp is, sokkal másképp, és mi is meg tudunk változni."
Március folyamán 27-én és 29-én lesz látható színházunkban.
2011-02-27
A Kokan Mladenović rendezte Az ember tragédiája című előadással már sok városban megmutatkozhattunk, több fesztiválon eredményesen vettünk részt. A belgrádi közönség először láthatja a produkciót, március 9-én ugyanis az Atelje 212 Színházban mutatkozik meg színházunk az előadással.
2011-02-25
Az Újvidéki Színház szombaton, február 26-án az Újvidéki Vásár keretein belül bemutatkozik az “Art expo” elnevezésű rendezvényen.
A látogatók a Vásár központi termében 14 órától láthatják bemutatkozásunkat, melyen művészeink közül Crnkovity Gabriella és Hajdú Tamás vesz részt.
Az odalátogatók kedvezményes áron (300 dinár) foglalhatnak jegyeket előadásainkra. Szeretettel várunk mindenkit!
2011-01-27
Január 27-én, csütörtökön ünneplte az Újvidéki Színház a 37. születésnapját.
Mint azt megszokhatta a közönségünk, ez alkalomból egy előadást láthattak - kicsit másként.
Idén a NARANCSBŐR "került terítékre", egy kicsit férfiasabb vonásokkal dúsítva.
2010-12-21
 Majoros Róbert, színházunk fővilágosítója megkapta a Magyar Teátrum Díjat!
December 19-én vasárnap este hat órakor kezdődött Békéscsabán, a Békés Megyei Jókai Színházban az a nagyszabású gálaest, melyen első alkalommal adták át a Magyar Teátrumi Társaság által a színházi háttérszakmák művelői részére alapított Magyar Teátrum Díjakat. Az est fővédnökei Domokos László az Állami Számvevőszék és Jankovics Marcell a Nemzeti Kulturális Alap elnöke. A Díjátadást a Duna televízió felvételről közvetíti december 22-én, szerdán este hét órakor.
jokaiszinhaz.hu/magyar-teatrum-dij
jokaiszinhaz.hu/atadtak-a-magyar-teatrum-dijakat
Szívből gratulálunk!
2010-12-20
 Májusban gyűjtöttünk először a Hajléktalanok Központja részére.
Ebben a hónapban az Újvidéki Színház dolgozói ismét a szekrényeik mélyére néztek.
Az összegyűlt ruhaneműt, lábbelit az Újvidéki Színház nevében színművészeink Figura Terézia és Pongó Gábor adták át. A Hajlkéktalanok Központja nevében Dušanka Vucelja, szociális munkás mondott köszönetet.
Reméljük, ezzel a gesztussal arra ösztönzünk másokat is, hogy ha tehetik, segítsenek a hajléktalanokon, hisz ebben a hidegben nagy szükségük van meleg holmikra.
A Hajléktalanok Központja munkanapokon 7-től 19 óráig, hétvégén 7-től 18 óráig van nyitva. Minden segítséget szívesen fogadnak! A címük: Péter Király sugárút 28 c.
2010-12-13
A Narancsbőr című előadásunkat beválogatták az idei “Teatar fest” szemlére, melyen Szerbia hét legjobb előadása mutatkozhat meg. A szemle december 10-16 között zajlik, és az idei mottója: Egész Szerbia Belgrádban, egész Belgrád Rakovicán”.
2010-11-20
Az Újvidéki Színház idén is egy ingyenes előadással és az azt követő bulival szeretne titeket köszönteni annak reményében, hogy egyetemista éveitek alatt ez a barátkozás rendszeressé válik majd.
Az idén november 24-én várunk benneteket hét órakor az Újvidéki Színház nagytermében, ahol Molnár Ferenc: Üvegcipő című előadását láthatjátok, amelyet Radoslav Milenković rendezett, a főbb szerepeket pedig Jankovics Andrea, Crnkovity Gabriella, Giricz Attila és Sirmer Zoltán játsszák.
2010-10-29
Az Újvidéki Színház X. Drámaíró versenyét követően a Pataki Gyűrű-díj válogató bizottsága (Jónás Gabriella, Milorad Miki Radonjić és Pressburger Csaba) nyilvánosságra hozta döntését, amely szerint az elmút évad legjobb vajdasági magyar színészi alakításának díjára öt színészt jelöltek.
A zsűri (Darinka Nikolić, Papp Tímea, Nagypál Gábor, Tolnai Szabolcs és az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatói) döntése alapján a díjat Elor Emina érdemelte ki, Lucifer szerepének megformálásáért Az ember tragédiája című produkcióban!
Gratulálunk!
2010-10-23
Ez a 2010/2011-es évadunk mottója. Mindannyian vágyunk a változtatásra, de nagyok gyakran a vágyaink, kívánságaink túlnőnek a lehetőségeinken. A cél érdekében tett erőfeszítéseink sokszor nem elegek óhajaink megvalósításához. Túl sokat beszélünk, keveset dolgozunk. De csak meg kell hozni a döntést, és munkához látni. Teljes lelkünkkel és szívünkkel. Az Újvidéki Színház minden erejével azon van, hogy a fönti elvek alapján működjön. Hogy szorgalmas és felelősségteljes színház legyen.
Ebben az évadban a változás, változtatás fogalmával kívánunk foglalkozni, mégpedig abban a kontextusban, hogy hogyan hathatunk a közvetlen környezetünkre, annak a pillanatnak a kifeszített állapotára, amelyben jelenleg élünk. Éppen ezért az előttünk álló évad bemutatói a következők:
2010-10-18
Az Újvidéki Színház 2010/2011-es évadának bemutatói:
WERNER SCHWAB: NÉPIRTÁS
Rendező: Sorin Militaru
BULGAKOV: MESTER ÉS MARGARITA
Rendező: László Sándor
SZEGEDI-SZABÓ BÉLA: KAMMERSPIEL
Rendező: A színészek
LYMAN FRANK BAUM: ÓZ, A NAGY VARÁZSLÓ
Rendező: Puskás Zoltán
GILLES LEROY: ALABAMA SONG
Rendező: Rahim Burhan
BÉRLETEINK:
Németh P. István- bemutató bérlet - 2000 dinár
Nagygellért János- repríz bérlet - 1500 dinár
Soltis Lajos – egyetemista bérlet - 1000 dinár
Romhányi Ibi – nyugdíjas bérlet - 1000 dinár
A bérletekről további információt az Újvidéki Színház titkárságán kaphat, a következő telefonszámon: 021/ 657 25 26
2010-10-13
Kragujevac, október 15: befejeződött az V. "JoakimInterFest" Nemzetközi Színházi Fesztivál.
A fesztivál legjobb előadása az Újvidéki Színház Szentivánéji álom című előadása, Puskás Zoltán rendezésében. A zsűri megfogalmazásában: "A Szentivánéji álom varázsa megteremtődött szavak nélkül, számtalan mozdulat formájában, átható ritmussal és energiával."
Előadásunk zeneszerzője, Andrés Mariano Ortega megkapta a legjobb zenének járó díjat. A zsűri indoklása: "A zene mintha nem is zenei rendszerben lenne megírva, hanem az előadásban játszó színészek testében."
A közönség véleménye szerint előadásunk a második legjobb produkciója volt a fesztiválnak, amelyen Macedóniából, Romániából, Bulgáriából, Olaszországból, Ukrajnából, Bosznia-Hercegovinából és Szerbiából mutatkozhattak meg színházak.
2010-10-08
 Tisztelt közönségünk!
Változás történt az októberi játékrendben:
Október 15-én, pénteken, Színészkoncert az Újvidéki Színházban, este 19 órai kezdettel, szeretettel várunk mindenkit!
Tisztelettel:
Újvidéki Színház
2010-09-21
A tisztelt publikum minden előadásunkon szavazhatott, hogy ki tetszett neki leginkább aznap a színpadon. A szavazataik alapján íme a végeredmény:
A 2009/2010 évad legjobbjai:
Női főszereplő: Elor Emina
Férfi főszereplő: Balázs Áron
Női epizódszereplő: Faragó Edit
Férfi epizódszereplő: Huszta Dániel
Köszönjük nézőinknek a szavazataikat!
Idén egy új díj is kiosztásra került! Az Újvidéki Színház Kulissza-díja. A díjat azok kaphatják, akik a kulisszák mögött dolgoznak, és munkájukkal hozzájárulnak az előadás sikeréhez.
Az első Kulissza-díjas: Majoros Róbert, fővilágosító.
Mindenkinek szívből gratulálunk!
2010-09-21

Érkeznek a X. Drámaíró verseny írói színházunkba.
Krizsán Szilvia fogadja őket és jó vendéglátó módjára
oldja a felgyülemlett feszültséget.
Az írók:
Szerbhorváth György, Terék Anna, Máriás Endre.
A dramaturg, Gyarmati Kata kezében a kalap,
melyben a mai Magyar Szóból szemezett címek várakoznak...
... és amelyek közül Terék Anna A CSIZMALEHÚZÓ címet húzta ki. Ez lesz a X. Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny témája. Íróink már javában dolgoznak, mi pedig be-bekukkantunk hozzájuk. És készülünk a vendégek fogadására: délután öt órától várjuk a hazai és külföldi színházak művészeit, a rendezőket és a zsűri tagjait.
2010-09-15
Tisztelt Közönségünk!
Elmúlt a nyári szabadság időszaka, megkezdtük az új évadot az Újvidéki Színházban.
Ha szeptember, akkor Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny, immáron tizedik alkalommal.
Idén TERÉK ANNA, MÁRIÁS ENDRE és SZERBHORVÁTH GYÖRGY írásai kerülnek színpadra.
A rendezők TÁBOROSI MARGARÉTA (színésznő-rendező), SORIN MILITARU (romániai rendező) és JANE SPASIĆ (macedón rendező) lesznek.
A háromtagú zsűri: ÁBRAHÁM IRÉN (színésznő), SEREGI ZOLTÁN (rendező) és ZALÁN TIBOR (író, dramaturg).
Szeretettel várunk mindenkit az előadásokra!
vmmi.org/index.php
|