Billie Eilish, egy generáció példaképe

Billie Eilish mindössze még csak 20 éves, mégis képes volt megfogni zenéivel egy egész generációt. Zenei tehetségén kívül stílusával, és tetteivel is példát mutat a Z-generáció számára. Mivel nagyon különleges énekesnőnek tartom őt, ezért szeretnék egy cikket szentelni neki, amiben kifejtem, hogy ki is ő valójában, és mit képvisel.

Az énekesnő élete

Billie Eilish 2001-ben született Los Angeles-ben, és ott is nőtt fel. Valójában nem volt meglepő, hogy Billie Eilish-ból is művész lesz, hiszen egy zenészekből és színészekből álló családba született. Nyolc évesen a Los Angeles Children’s nevű kórus tagja lett, majd 11 évesen már elkezdte saját dalainak írását, éneklését, és feldolgozását is. Testvére, Finneas O’Connell szintén dalszövegíró, akivel Billie azóta is együtt dolgozik zenéin. 

Zenei pályája

 Az énekesnő először 2015-ben lett ismert, amikor a SoundCloud-on kiadta az Ocean Eyes című lemezét. Az azóta már hétszeres Grammy-díjas énekesnőnek először csak a zenei videója jelent meg, majd november 22-én már a tánckoreográfiás videóklipet is megjelentette. Még ugyanebben az évben Billie megjelentette a Six Feet Under nevű lemezét, mely szintén világszerte sikeres lett. Az igazi áttörést azonban a 2017 márciusában kiadott Bored című zene hozta el, mely egy Netflix-es sorozathoz készült. Ezekután Eilish-nak rengeteg megjelentetése lett, ilyen többek között a Watch című kislemeze, a Copycat, Don’t Smile at Me, a My Boy nevű kislemez, valamint a When We Fall Asleep, Where Do We Go. Az utóbbi zenéje hetekig a brit albumlista élén állt, ezzel lett Eilish az első olyan előadó, aki a 2000-es években született, valamint ő minden idők legfiatalabb első helyezésű női előadója a brit albumlistán. Eilish ötödik kislemeze a Bad Guy című albummal jelent meg, amely számos országban, köztük Magyarországon és az Egyesült Államokban is rekordot döntött, ezzel letaszítva a trónról az Old Town Road-ot. 

Miért vált példaképpé Billie Eilish? 

Az énekesnő rengeteg fiatal számára példaképpé vált. Ennek oka nem csak az, hogy Eilish a rendkívül egyedi zenei stílusával nagyon hamar berobbant a popkultúra világába, hanem az is, hogy nagy hangot ad aktivizmusainak a közösségi média felületein. Eilishról köztudott, hogy vegetáriánus, ezért kiáll az állatok jogai mellett, valamint a veganizmus egyik nagy szószólója is lett. Ezenkívül támogatója az egyenlő szavazati jogoknak is, illetve kifejezte támogatását a Nemzeti Gyűlésen Joe Biden felé, aki akkor még elnökjelölt volt. 

Billie Eilish-ról nemrég kiderült, hogy Tourette-szindrómás, hajlamos a depresszióra, valamint a szinesztéziával is van némi tapasztalata. A szinesztézia tulajdonképpen egy olyan mentális jelenség, melynek lényege, hogy az ember egyik érzékszerve által keltett benyomás automatikusan aktivál egy másik érzetet, magyarul a számokhoz, olykor betűkhöz akaratlanul is színeket társít az ember. 

Ezen okok mellett talán még megemlítendő az is, hogy Billie Eilish nem a kinézete miatt akar kitűnni a tömegből. Természetesen bő ruháival egy új divatot teremtett a fiatalok számára, hiszen rengetegen próbálják utánozni az énekesnő egyedi stílusát, mégis ezeket a bő ruhákat tudatosan hordja Eilish, mert nem szeretné, hogy az alakja alapján ítéljék őt meg. Ez egy rendkívül jó példa a fiatalabb generáció számára, mert sajnos nagyon sok olyan más énekesnőről tudunk a zeneiparban, akik vagy direkt megbotránkoztató stílusú ruhákban jelennek meg, vagy olyan ruhákat öltenek magukra, amik nem takarnak sokat. Ez káros lehet a mai fiatalok számára, mert azt hihetik, hogy hiányos öltözetben megjelenni menő, ráadásul ezáltal önmaguk kinézetét is tévesen ítélhetik meg, ami testkép zavart okozhat. 

Justin Higuchi, CC BY 2.0 https://creativecommons.org/licenses/by/2.0, via Wikimedia Commons

Összegezve tehát Billie Eilish nem csak egyedi stílusával, és minőségi zenéivel változtatja meg a zeneipart, hanem kiáll az emberi jogokért is, amit be is bizonyított azzal, hogy egy nemrég adott interjújában kiállt az egyenlőség mellett, valamint elmondta véleményét a zeneipart sújtó előítéletekről.